Full out? Making the mat? Ha csak egy részt is láttatok a Netflix Cheer című sorozatából, akkor ezek mind ismerősen hangozhatnak. De vajon ugyanígy mondják a magyar cheer csapatok is? Ha kíváncsiak vagytok milyen az itthoni cheerleading csapatok világa a Cheerben látottakhoz képest, ez a blogposzt nektek szól!
A Netflix Cheer című, 2020 elején debütáló sorozata elsöprő sikert aratott: egyaránt a képernyő elé szegezett cheerleadereket és nem cheerleadereket. A sorozat nézői részről részre követhették figyelemmel a Navarro College cheerlederienek versenyfelkészülését. Idén január 12-én pedig szerencsére megérkezett a második évad is, amely az elsőhöz hasonlóan izgalmas elemeket mutat be a versenyszerű cheerleading világából.
A Cheer hatalmas népszerűségének köszönhetően sok olyan néző is akad, aki sosem volt cheerleader, és magával a sporttal is csak a sorozat miatt találkozott. Cheerleader szemmel azonban egészen más érzés a Cheert nézni, vegyük is hát sorra, hogyan viszonyulnak a sorozat jellegzetes kifejezései a magyar cheerleading csapatok világához!
(Megállapításaim elsősorban az ELTE Cheer csapatára igazak, az alábbiaktól néhány más magyarországi csapat némiképp eltérhet.)
Három dolog, ami igaz a magyar cheerleaderekre is a Netflix Cheer című sorozatából
Full out
Full outnak nevezik a cheerleadingben azt, amikor egy csapat a teljes verseny koreográfiáját megcsinálja, az elejétől a végéig, úgy, mintha már a versenyen lennének.
A sorozatban
A sorozatban nagy jelentőséget tulajdonítanak az első full outnak, láthatjuk, ahogy a csapat edzője előbb egy lelkesítő beszédet mond a sportolóknak, majd kiküldi őket a teremből, hogy valóban kintről érkezve futhassanakk be a szőnyegre.
A Navarro edzője a sorozat elején elmondja, a céljuk az idei szezonra, hogy 51 full outot csináljanak a verseny előtt. Ez a szám végül csak 30 körül lesz, de így is előfordul, hogy a sportolóknak egy edzésen, egymás után több full outot is meg kell csinálniuk, aminek a végére gyakran fizikailag is rosszul lesznek (többen a szőnyegről kirohanva a kukába hánynak).
Magyarországon
Full outot, vagy magyarul “egybegyakit” a hazai cheerleaderek is csinálnak, mivel ez a felkészülés elengedhetetlen része. Attól, hogy az egyes elemek külön-külön jól mennek, még egyáltalán nem biztos, hogy a sportolók képesek azokat egyszerre, szinkronban, a térformát betartva hibátlanul kivitelezni.
A felkészülési időszak első full outja valóban jelentős mérföldkő, ezért az azt megelőző lelkesítő beszéd az edzők részéről ténylegesen szükséges. A sportolóknak lélekben fel kell készülniük egy olyan mértékű megerőltetésre, amilyenben a szezonban korábban még nem volt részük, valamint számítaniuk kell arra is, hogy az önmagukban már jól begyakorolt elemek egyben nem fognak olyan jól sikerülni, ami – hiszen ne felejtsük el, cheerleadingről beszélünk – akár veszélyes is lehet.
A versenyt megelőző hetekben az edzésenkénti 3-4 full out teljesen szokványosnak számíthat a magyar csapatoknál is, de azért itthon jellemzően nem hánynak a kukába a megerőltetéstől a sportolók.
(Itt érdemes megjegyezni, hogy a Cheerben bemutatott csapatok valóban a világelithez tartoznak, a magyarországi cheer csapatok pedig jelenleg egy egészen más szinten mozognak, és általában edzéseik száma sem több heti 2-4 edzésnél.)
“Making the mat”
A sorozatban ez a kifejezés azt jelenti, hogy egy sportolót a keretből beválogatnak a versenycsapatba, aközé a 20 sportoló közé, aki a versenyen valóban szőnyegre állhat.
A sorozatban
A Navarrónál számszerűen is tudjuk, hogy 40 sportoló közül mindössze 20 versenyezhet végül. A Trinitiy Valley csapatánál a pontos számot nem ismerjük, de láthatjuk, hogy ott is állnak szép számmal olyan sportolók a szőnyeg szélén, akik végül nem léphetnek talajra a versenyen. Ők a keret, a csapat biztonsági tartaléka. Ha az edzők valamiért elégedetlenek egy sportolóval, közülük állítanak be cserét, valamint nekik kell beugraniuk akkor is, ha valaki váratlanul lesérül. Éppen emiatt a teljes szezon alatt a többiekkel együtt edzenek, a versenyen pedig fellépőruhában, lányok esetében teljes sminkben és hajban állnak készenlétben, egészen az utolsó utáni pillanatig. Nem könnyű szerep ez, és a sorozat is bemutatja, milyen fájdalmas érzés ezeknek a sportolóknak – akik épp csak egy karnyújtásnyira voltak álmaik valóra váltásától – tudomásul venni, hogy nem kerültek be a végső versenycsapatba.
Magyarországon
A cheerleading még mindig viszonylag fiatal sportnak számít Magyarországon, a sportolók többsége egyetemistaként, egy-egy egyetemi csapathoz csatlakozva találkozik vele először. Éppen emiatt viszonylag kicsi a sportolói bázis, ezért még a nagyobb csapatok sem engedhetik meg maguknak az efféle biztonsági keret fenntartását. Ha egy egyesületben több sportoló van, mint ahányan egy csapatban versenyezhetnek, az edzők inkább létrehoznak egy kezdő csapatot az új sportolók számára, akiknek így nem kell lemondaniuk a versenyzés öröméről. Éppen emiatt egy magyarországi csapat esetében szinte elképzelhetetlen az a forgatókönyv, amit a Cheer első évadában láttunk: egy sportoló megsérül a versenyen, így a csapat gyakorlata félbeszakad. Mindössze 30 percet kapnak egy csere beállítására, akivel aztán sikeresen megcsinálják a gyakorlatot.
Újoncok és veteránok
A Cheerben újoncnak számít mindenki, aki első évét kezdi az egyetemen, veteránok pedig a másodéves visszatérők.
A sorozatban
Az amerikai egyetemi cheer világban az egyetemi jelzőt nagyon szigorúan veszik. Egy-egy egyetemi csapatnak valóban csak az adott egyetem hallgatója lehet tagja, sőt, gyakran a csapattagok cheerleading sportösztöndíjjal kerülnek be az egyetemekre. Éppen emiatt a csapatban töltött idejük korlátozott, diplomaszerzés után el kell hagyniuk a csapatot, és sokaknak ez cheer karrierjük végét is jelenti. (A sorozatban sokszor említik az úgynevezett all star klubokat, ahol a sportolók oktatási intézményektől függetlenül edzhetnek. Ezekben azonban többnyire csak gyerekek versenyeznek, diplomázás után a sportolók jellemzően inkább csak edzőként térnek ide vissza.)
Magyarországon
Idehaza egyaránt vannak egyetemi (például ELTE, SOTE, TE) és klubcsapatok is (például Spartan Cheerleaders, Dream Team Cheerleaders), de köztük a különbség nem olyan jelentős, mint Amerikában. Ugyanazokon a versenyeken vesznek részt és általában a bemutatott koreográfiák stílusa is elég hasonló. A Navarronál látott extrém dinamikus tánc, és szándékosan erős arckifejezések (erre utalnak a sorozatban all star stílusként) itthon nem annyira jellemzőek.
De visszatérve az egyetemi csapatokra, az egyetemi kötődést Magyarországon nem veszik túl szigorúan, a csapatnak a nevén kívül gyakran nincs más köze az egyetemhez, így a csapat tagja maradhat az is, aki már lediplomázott. (Mi több, sokszor akár olyan fiatal sportolók is csatlakozhatnak, akik még csak gimnazisták.) Ennek egyszerre vannak előnyei és hátrányai is. Előny, hogy a sportolók karrierje nem ér kényszerű véget két év után, így van lehetőségük addig folytatni, amíg csak szeretnék. Az ebből fakadó hátrány viszont az, hogy az esetleges új tagoknak így kevesebb lehetőségük van csatlakozni, mivel a régi tagok megőrzik pozíciójukat a versenycsapatokban.
A fentiekből látható, hogy az újonc és veterán fogalmak nem igazán értelmezhetőek a hazai cheer világ keretein belül.
Ha kíváncsiak vagytok arra is, vajon van-e Magyarországon is “Mat talk”, versengenek-e a csapatok a jónevű koreográfusokért, vagy hogy itthon is kifejezetten drága sportnak számít-e a cheerleading, olvassátok el a az ELTE Cheer blogjának következő posztját is!
Addig is pedig nézzétek meg a Navarro és a Trinity Valley 2021-es gyakorlatait!
