Iskolapadból a világszínpadra – interjú Szabó Hannával és Balogh Patríciával – ELTE-BEAC Cheerleader Szakosztály

Iskolapadból a világszínpadra – interjú Szabó Hannával és Balogh Patríciával

Egy magyar cheer páros is részt vesz az egyik legdinamikusabban fejlődő sportág floridai világbajnokságán. A BEAC-os Szabó Hanna, Balogh Patrícia alkotta kettős már második alkalommal képviseli hazánkat a cheerleaderek legrangosabb eseményén az orlandói Disney Worldben április 26. és 28. között. A lányokkal a kezdetekről, mindennapjaikról, az eddigi sikerekről, és a világbajnokságról beszélgettünk.

Hogyan kerültetek a BEAC cheerleader csapatába?

Balogh Patrícia: Érettségi után Székesfehérvárról Budapestre felkerülve kerestem, mit is szeretnék csinálni az egyetem mellett. Ráleltem a BEAC aerobik és cheerleader szakosztályára, de azt hittem másik egyetem hallgatójaként nem lehetek a csapat tagja. Szerencsére pozitívan csalódtam, azonnal beszippantott a társaság, és immáron két éve vagyok büszke ELTE Cheer tag.

Szabó Hanna: A BEAC-ot a BTK-s gólyatáborban ismertem meg, ekkor határoztam el azt is, hogy a cheerleadinggel fogok foglalkozni.

Azóta milyen eredményeket értetek el?

Sz.H.: Mióta Patríciával egy párosként versenyzünk, minden magyar egyetemi és országos versenyt megnyertünk, az Európa-bajnokságon hetedikek lettünk, míg a tavalyi VB-n 15. helyezést értünk el.

Egyetemista hallgatókként kezdtétek el űzni a cheerleadinget. Hol és mit tanultok?

Sz.H.: Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 2014 szeptemberében kezdtem meg a tanulmányaimat Romanisztika-Olasz szakon. Jelenleg harmadéves vagyok.

B.P.: 2014-ben kezdtem a Corvinuson élelmiszermérnökként, a campusunk ma már a Szent István Egyetemhez tartozik, reményeim szerint 2018 januárjában végzek. Emellett februárban szereztük meg a Fitness Akadémia csoportos fitness instruktor képesítését is.

Az egyetem és az edzések mellett dolgoztok is, hogy a versenyekre való utazási költségeket fedezni tudjátok. Hogy lehet összeegyeztetni mindezt?

Sz. H.: Ez sajnos nem könnyű dolog. Minden nap egyetem, hetente 5-6 alkalommal edzünk, dolgozunk és még a magánéletünkre is időt kell fordítanunk. Ha 24 órából csak kettőt aludnánk, és az ébren töltött óráink számát megdupláznánk, akkor talán elég idő jutna mindenre. Nehéz mindig mindennel időre készen lenni, és ez leginkább a magánélet rovására megy, a pihenésből vonjuk el szükséges időt.

Milyen versenyszámban indultok a világbajnokságon?
B.P.: Freestyle Double Dance kategóriában indulunk, azaz ketten állunk a színpadon. Gyakorlatilag egy sport keretek közé épített táncstílusként definiálhatjuk ezt a számot. Nem szívesen hasonlítgatom semmihez, mivel önálló műfaj, hordozza a legfontosabb klasszikus jegyeket, előadásmódjában viszont sokkal dinamikusabb. Jazz, akrobatika, balett előképzettség mindenképpen előny, habár külföldön már a kicsiket is alapvetően freestyle táncra tanítják. Nagy hangsúly van a látványelemeken, ezzel is visszatérve a hagyományos szurkoláshoz.

Fejlődés terén mit éreztek, milyen eredményt vártok a tavalyihoz képest?

B.P.: Sokkal tapasztaltabbak vagyunk. Elvégeztünk egy bírói képzést is, így tudjuk, mikre kell nagyobb hangsúlyt fektetni a gyakorlat összeállítása és kivitelezése közben. Folyamatosan követjük a konkurens csapatokat és minél több helyről próbálunk tanulni. 2017-től kétfordulós a világbajnokság és legnagyobb célunk hogy ne csak az elődöntőben, de a döntőben is megmutathassuk magunkat.

Sz.H.: Tavaly a középmezőny végén végeztünk. Az idei cél a top 10, mindenképpen szeretnénk bejutni a döntőbe.

Milyen érzés, hogy ti képviseltétek először és eddig egyedüliként Magyarországot a VB-n?

Sz.H.: Tavaly ez mindennél fontosabb volt, bármikor belegondoltam, gombóc volt a torkomban. Gyermekként sokat ábrándoztam a nemzeti színek viseléséről, de soha nem űztem olyan sportágat, amivel ez elérhető lett volna, így letettem róla. Aztán az, hogy mégis sikerült, ez hihetetlen büszkeséggel tölt el a mai napig, ez az érzés megéri a belefektetett munkát.

Mi az, amit a többi országhoz képest erősségnek/gyengeségnek éreztek?

Sz.H.: Gyengeségként meg kell említenem az infrastrukturális háttér hiányát. Az edzőtermeink nem éppen megfelelőek a külföldi átlaghoz képest. A BEAC-on például egy zöld színű műfű-szerű szőnyegen forgunk, ami helyenként már kikopott, tükör nincs, és abban a légtérben egyszerre megy 5-6 különböző edzés, a zenét alig halljuk, ha pedig kicsit jobban feltekerjük, akkor azzal másokat zavarunk. Ugyanakkor ennek ellenére az ELTE csapata egyedülálló Európában, egyetemi csapatok között a legjobbak egyike vagyunk, amire méltán büszkék lehetünk.

Miben fejlődhetne még a magyar cheer sport a nemzetközihez képest?

B.P.: Mint pozitívum elmondanám, hogy talán most már egyre inkább sikerül itthon is elválasztani a sportot a filmekből ismert sztereotípikáktól. Még mindig a sport népszerűsítése a cél, amire külföldön az ismertség miatt nem kell annyi energiát fordítani. A támogatottsága a cheernek viszont még igen alacsony más sportokkal összehasonlítva, ezen lenne jó dolgozni. A Magyar Cheer Szövetség munkája is egyre struktúráltabb. Mi abba a generációba tartozunk, akik hosszútávon remélhetőleg kinevelhetik majd a színvonalas, megbecsült versenyzőket.

A lányok világbajnokságra készülése kapcsán egy látványos imázsfilm is készült, amiben koreográfiájuk egy-egy eleme Budapest legszebb nevezetességei előtt kel életre.

Támogatóink

Velük már sikeresen együttműködünk