Idén második alkalommal került megrendezésre a Budapesti Egyetemi Atlétikai Club szervezésében az ELTE- SOTE cheerleader csapatának karácsonyi gálaműsora. A rendezvényen egyesületünk közel 200 sportolója mutatta be az év során elsajátított gyakorlatait. Valamennyi produkciót a 400 fős nézősereg kitörő lelkesedéssel fogadta. Óvodás korú csoportunkkal kezdve versenyző felnőtt csapatainkig mindneki szőnyegre lépett a két órás műsor során.
Az este folyamán beszédett tartott Dr. Székely Mózes a Magyar Egyetemi- Főiskolai Sportszövetség főtitkára és BEAC alelnöke, Simon Gábor a BEAC ügyvezető igazgatója, Várszegi Kornélia a Semmelweis Egyetem Sportközpontjának igazgatója, valamint Kovácsik Rita a BEAC Cheer szakosztályának elnöke.
Ahogy a tavalyi évben, idén sem maradtak el a meglepetés produkciók. Színpadra lépett Balogh Patrícia lenyűgöző szóló produkciójával, valamint az ELTE Coed csapatának fiú tagjai is bemutatták karácsonyi táncukat. Az est programját színesítette, a Soproni Torna Club Senior csapatának fellépése.
A műsort az ajándékok átadásával zártuk, melyet egy csapatkép követett.
Galéria: https://www.eltecheer.hu/gallery/ii-elte-sote-karacsonyi-gala